A NIO 333-nál folytatja Sérgio Sette Câmara

Újabb ülés talált gazdára a jövő évi Formula–E-rajtrácson, a NIO 333 ugyanis bejelentette, hogy szerződtették Sérgio Sette Câmarát!

„Nagyon örülünk, hogy Sergiót a fedélzeten köszönthetjük! Fantasztikus tehetség, és már most kiváló benyomást tett ránk a hozzáállása. Szerződtetése a NIO 333 távlati céljainak újabb részét valósítja meg, hogy előrébb jussunk a rangsorban. Nagyon sok motivációval és pozitív lendülettel haladunk a 9. évad felé” – fogalmazott Alex Hui csapatfőnök.

Sérgio Sette Câmara gokartos éveit követően 2014-ben kezdett formaautókkal versenyezni, 2017-ben már a Formula–2-ben volt, a 2020-as idény közepén pedig a Dragon istálló színeiben debütálhatott a Formula–E-ben. Első pontjait a 2020/21-es szezon nyitófordulójában, Szaúd-Arábiában szerezte, ezt még egy pontszerzés követte Londonban, és ugyancsak a brit fővárosban érte el egyetlen top 10-es helyezését a nemrég véget ért szezonban. A gyenge autóval nem igazán tudott kitűnni a mezőnyből, de volt pár kiugróan jó időmérős szereplése, a Forma–1-et is megjárt csapattársát, Antonio Giovinazzit pedig úgy verte el, ahogy akarta.

„Nagyon boldog vagyok, hogy csatlakozhatok a NIO 333 családhoz! Mindig is nyíltan vállaltam, hogy a Formula–E-ben képzelem el a jövőmet, emiatt is hálásan köszönöm mindenkinek a csapatban, aki hitt bennem és támogatott céljaim elérésében. Már nagyon izgatott vagyok a Gen 3 éra első éve előtt!” – idézi a 24 éves brazilt a fiaformulae.com.

Kérdés, hogy a NIO 333 előrelépés lesz-e Sette Câmara számára, hiszen a kínai istálló mindig is a mezőny egyik leggyengébb istállója volt, a legutóbbi szezonban például épp csak a Dragon-Penske-t verték meg, előtte pedig három éven keresztül a konstruktőri tabella legutolsó helyén végeztek.

Címlapkép forrása: Sérgio Sette Câmara hivatalos Twitter oldala
Facebook | Messenger
Twitter
Reddit
WhatsApp
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.