Folytatódik a szerkezeti átalakítás, nem tartja meg a korábbi F1-es pilótát sem a Venturiból átalakuló Maserati!
A Venturi Racing a Formula-E egyik alapító csapata volt 2014-ben, és azóta is folyamatosan a mezőny tagjai voltak. 2018-ban lett az istálló csapatfőnöke Susie Wolff, majd miután őt 2021-ben vezérigazgatóvá nevezték ki, a bajnokságban korában hat évig versenyző Jérôme d’Ambrosio váltotta. Augusztusban, a Maserati küszöbön álló hatalomátvétele előtt jelentették be, hogy Wolff leköszön posztjáról, ma pedig hivatalossá vált, hogy d’Ambrosio sem tarthatja meg állását. Az új struktúrában a csapat neve Maserati MSG Racingre változik majd, ahol az MSG a Monaco Sports Group rövidítése, ez lesz a Venturi új neve a márka átbrandelését követően.
„Két hihetetlen szezon után véget ér az utam a csapattal, új lehetőségek után nézek. Szeretném megköszönni mindenkinek a csapatban végzett munkáját és elhivatottságát, amely elvezetett bennünket az eddigi legerősebb szezonunkhoz 2022-ben. Szeretnék köszönetet mondani Susie-nak [Wolff], valamint a Venturi fő részvényeseinek, Scott Swidnek és José-Maria Aznar Botellának is, hogy csapatfőnökként engem bíztak meg a szervezet vezetésével. Megtiszteltetés volt számomra, és nem is kívánhattam volna, hogy a versenyzői pályafutásomról való átállás után jobb környezet alakuljon ki körülöttem. A legjobbakat kívánom mindenkinek a csapatban!” – fogalmazott d’Ambrosio.
Two successful seasons, a whole lot of memories, and a shared passion for competition! We wish you all the best for what's to come @thereal_JDA 🏆🤝#ABBFormulaE (1/2) pic.twitter.com/KCMbCwSejy
— Maserati MSG Racing (@Maserati_FE) September 16, 2022
„Köszönjük Jérôme-nak az elmúlt két szezonban nyújtott felbecsülhetetlen értékű hozzájárulását, amely döntő szerepet játszott abban, hogy életre keltsük a csapattal kapcsolatos elképzeléseinket. Rendkívül büszke vagyok arra, amit együtt értünk el, a legjobb embereket a megfelelő helyre állítva egy erős csapatot építettünk fel. Ezt szem előtt tartva, izgatottan várom, mit hoz a jövő mind neki, mind nekünk, miközben egyre közeledik az új éra első versenye!” – tette hozzá Swid.
FRISSÍTÉS: október 7-én a Maserati bejelentette, hogy az új csapatfőnök James Rossiter lesz. A 39 éves brit a Techeetah-tól érkezik, ahol eddig sportigazgatóként tevékenykedett. Korábban
James Rossiter has been appointed Team Principal for @Maserati_FE ahead of Season 9 of the ABB FIA Formula E World Championship ⚡️
— ABB FIA Formula E World Championship (@FIAFormulaE) October 7, 2022
Read more here 👇
Az egyelőre még nem ismert, hogy kik lesznek a 2022/23-as idényben a Maserati versenyzői.