Készülhet harmadik F1-es szezonjára Yuki Tsunoda, a japán pilóta újabb évet marad az AlphaTauri csapatánál!
Őszintén szólva kicsit meg is lepődtünk a Red Bull döntésén, meg nem is, hiszen a sajtó szerint aligha volt elképzelhető, hogy Tsunodától megválnak év végén, ugyanakkor a fiatal japán – nyugodtan kimondhatjuk – semmit nem fejlődött év eleje óta és szívesen megnéztünk volna a helyén valaki mást.
HE'S STAYING FOR 2023! 🤙 🎉 @yukitsunoda07
— Scuderia AlphaTauri (@AlphaTauriF1) September 22, 2022
check out the full story 👉 https://t.co/uePKoc4RI0 pic.twitter.com/vgrLHrZPCm
„Hatalmas köszönetet szeretnék mondani a Red Bullnak, a Hondának és a Scuderia AlphaTaurinak, amiért továbbra is lehetőséget biztosítanak számomra, hogy az F1-ben vezethessek!” – fogalmazott Tsunoda. „Mivel tavaly Olaszországba költöztem, hogy közelebb lehessek a gyárhoz, igazán a csapat tagjának érzem magam, és örülök, hogy 2023-ban is velük folytathatom a versenyzést. Természetesen az idei szezonunk még nem ért véget, kemény csata zajlik a középmezőnyben, úgyhogy teljes mértékben arra koncentrálok, hogy a lehető legerősebb futamaink legyenek még és erősen kezdhessük a következő évet.”
Tsunoda a májusi Spanyol Nagydíj óta nem szerzett pontot, azonban némileg felmenti a japánt, hogy a tőle sokkal többre tartott csapattársa, Pierre Gasly is csak hat pontot gyűjtött a legutóbbi nyolc hétvégén. Az AlphaTauri csapatfőnöke, Franz Tost úgy véli, hogy Tsunoda eddigi eredményei az egyértelmű bizonyítékai annak, hogy megérdemel még egy évet a Forma–1-ben – még ha mi ezzel nem is értünk teljesen egyet.
„Mint azt mindig hangoztattam, egy versenyzőnek legalább három évre van szüksége ahhoz, hogy teljesen megbirkózzon a Forma–1-gyel. Ezért is örülök, hogy Yuki lehetőséget kap, hogy a teljes, benne rejlő potenciált megmutassa, az pedig Dr. Marko programját igazolja, hogy egy ilyen fiatal tehetséget fel tudtunk hozni a junior kategóriákból és fejleszteni tudjuk. Szeretnénk Yukival együtt köszönetet mondani a Red Bullnak és a Hondának a folyamatos támogatásukért, és amiért lehetővé tették számára, hogy még egy évig velünk maradjon” – nyilatkozta Tost.
Az AlphaTauri mai bejelentésével teljessé vált a csapat 2023-as felállása, hiszen Pierre Gasly-t már júniusban bejelentették. Ez azonban csak elméleti, hiszen a franciával az Alpine mint Fernando Alonso helyettese számol, a Red Bull pedig nem titkoltan elkezdte keresni Gasly utódját. Helmut Marko azonban többször is kategorikusan kijelentette, hogy kizárólag akkor engedik el a 2020-as monzai győztest az Alpine-hoz, ha megvan a helyettese, úgyhogy ez még biztosan egy érdekes témája lesz az átigazolási időszaknak.