A korábbi 105-szörös GP-résztvevő főként marketingtevékenységeket fog végezni a silverstone-i alakulatnál.
Az Aston Martin csapata bejelentette, hogy a Forma–1-ben korábban – kisebb megszakításokkal – 1999-től 2012-ig versenyző Pedro de la Rosa lesz az istálló nagykövete. Az 51 éves spanyol kommunikációs, média, PR, marketing, promóciós, kereskedelmi és általános tanácsadói feladatokat lát majd el, együttműködve az Aston Martin kommunikációs-média-PR-csapatával, marketingeseivel, vendéglátó szolgálatával és kereskedelmi értékesítőivel, maximalizálva ezzel a csapat pályán kívüli potenciálját. De la Rosa emellett az Aston Martin új Driver Development Programme-jában is közreműködik majd, segítve a tehetséges fiatal autóversenyzők kiválasztását, képzését, fejlesztését.
„Ismerek már néhány embert a csapaton belül, mivel sokat dolgoztam együtt a jövő évi pilótánkkal, Fernando Alonsóval a McLarennél és a Ferrarinál töltött időm alatt, és alig várom, hogy mindenki mást is megismerhessek a szervezeten belül. Tapasztalataimra és szakértelmemre fogok támaszkodni, hogy segítsem a csapat fejlesztését, és továbbvihessem azt a lendületet, amely a srácokban van a 2023-as szezon előtt” – fogalmazott a spanyol.

Pedro de la Rosa sikeres karriert tudhatott maga mögött Japánban, mire 1999-ben megérkezett a Forma–1-be az Arrows csapatával. Már az első futamán pontot szerzett, és rendszeresen gyorsabb volt tapasztaltabb csapattársánál, Toranosuke Takaginál. 2000-ben további két alkalommal szerzett pontot, majd átigazolt a Jaguarhoz, a csapat azonban két sikertelen szezon után kivásárolta a szerződéséből, de la Rosa így ülés nélkül maradt.
2003-ban a McLaren tesztpilótája lett és az is maradt egészen 2009 végéig. Közben 2005-ben egy futamra beugorhatott, 2006-ban pedig a szezon második felét végigversenyezte, miután a csapat kirúgta Juan-Pablo Montoyát. A Magyar Nagydíjon de la Rosa megszerezte pályafutása egyetlen dobogós helyezését. 2010-ben a Sauberrel tért vissza, de csak fél szezont maradt, majd a következő évben még egy futamra beugrott Sergio Pérez sérülése miatt. Utolsó szezonját 2012-ben futotta a sereghajtó Hispania Racinggel. Ezután a Ferrari tesztpilótája lett, majd a Techeetah Formula–E-csapatához került szaktanácsadóként, emellett pedig Drivex néven versenycsapatot is alapított.