Miközben a mai Formula-1 titánjai egymással és az elemekkel harcoltak Japánban, egy jobb időket is látott portugál pályán az 50-60-80-as évek klasszikusai égettek újabb lyukakat a nyugat-európai ózonrétegbe az összegyűlt ezrek legnagyobb örömére: korai GT-k, Group C-s masinák és a hétvége sztárjai, a 80-as évek F1-es szörnyetegei egy helyen!
Az év első felében költöztem a motorsport-szegény Dániából Portugáliába (Lisszabon) és majd az első dolgom az volt, hogy fellapoztam a Circuito Estoril honlapját, remélve, hogy jobbnál jobb szériák tucatjára fogok lelni a publikált listán… de nem! Kifejezetten ingerszegény évnek nézett a pálya elébe és már majdhogynem letettem a motorsport-perverzió helyszínen való kiéléséről (a WTCR idén visszatért Vila Real-ba, és úgy gondoltam, hogy nincs az az isten, hogy én 5+ órát fogok azért buszozni; aztán mégis), amikor is észrevettem az október eleji Estoril Classics-ot. Kis utánaolvasás után megtaláltam, hogy ez kvázi a 2019-es Hungaroring Classic lesz (funfact: annó oda is az én helyszíni képeimet használtuk, igaz akkor még csak Facebookon 🙂 ), csak Group C fókusz helyett a 80-as évek F1-es ikonjaival*.
* Oké-oké, a legtöbb autóra akkoriban nehezen lehetett az “ikon” szót ráhúzni, Osella FA1D-nek befejezett futama sem volt, Ensing sem volt csodamasina… na DE volt ott egy Lotus 91, Lotus 78 meg egy Williams WF07 is, amik azért mind beírták magukat a motorsport történelem vaskos könyvébe.
Akik voltak már Hungaroring Classic-on (2017 vagy 2019, az idei ahogy hallottam eléggé “meh” lett) azok tudják azt, amit az erről az életreszóló élményről lemondók még álmaiban sem mernek elképzelni, hogy a paddock belépő nem csak a paddockba szól, hanem a garázsba, sőt a boxutcába is bemehetsz. Ismétlem, csak hogy tényleg mindenki akik otthonról néznek futamokat, akik órákat állnak sorban azért, hogy a csütörtöki heringpartyban pár percig megcsodálhassák a tíz méterre, kordonok mögött lévő versenyautókat: centiméterekre vagy Mansell, Surtees, Hill, Jones egykori versenyautóitól, utolsó részletekig kielemezheted a korai műszerfalak letisztultságát, a hátsó szárny minden apró hajlását, arconvág a kipufogógáz melege, mikor melegítik a garázsban a motorokat, és rádszólnak, hogy vigyázz, mert most küldik ki a rajtrácsra az autókat. Nem, ekkor sem kell kimenned a boxutcából, karnyújtásnyira gurulnak el melletted az úrvezetők (ezt el kell fogadni, az autóversenyzés nem olcsó mulatság, főleg nem 40-50 éves F1-es autókkal, de ezeknek itt a helye, ez a közege, nem pedig egy múzeumi pódiumon üvegbúra alatt) által hajtott gépek, te pedig egész testtel beleremegsz.
Azzal, hogy a pilóták többsége ténylegesen úrversenyző jön a náluk megszokott nyitottság is. Kvalifikáció vagy verseny után miközben a garázsban ücsörögnek, tök nyugodtan leállhatsz velük beszélgetni és a legtöbbjük gyermeki lelkesedéssel meséli az élményeit, hogy érik lassan a váltórevízió, mert az 5. sebességet recsegősen veszi, hogy ez a pálya a jobb-hátsó gumit iszonyatosan túlterheli, hát a rajt nem lett a legjobb, de a második körtől felvette a ritmust, te pedig ott állsz, bámulsz és eszed a szavaikat, miközben méllyen legbelül iszonyatosan irigy vagy rájuk. Irigy vagy, mert a TE álmaidat élik, de közben mosolyogsz, mert pár percre úgy érzed, hogy ennek te is részese vagy… és ez a Classics racing lényege.
Mit ne mondjak, imádtam az egészet! Annyi de annyi kép meg videó van még a telefonomon amit megosztanék, de akkor duplázhatnánk a weboldalnak szánt tárhely-előfizetést. Aki olvassa a cikkeimet/gondolataimat az tudhatja, hogy egyike vagyok azon kevés magyar motorsport fannak, aki látja a szépet a kisköbcentis hibrid, meg full elektromos hajtásban, aki nem csak elfogadta, de majdhogy várja is, hogy jöjjön ez a jövő, ennek ellenére az idei évem talán legjobban várt hétvégéje volt ez, és élveztem a cikk minden egyes sorának az írását is. A jövő (igazából lassan a jelen) lehet hogy teljesen elektromos, de a múlt benzines volt és az is marad és a világban történhet bármi, ezeknek a versenyautóknak menniük kell, és menni is fognak!
