
🇮🇹 Moto2: Acosta számára megvan az első győzelem, hullottak a bajnoki esélyesek
Sokáig nem mondhattuk túl izgalmasnak a középső kategória versenyét, de aztán a végére beindultak a dominók és jöttek a drámák. Mindeközben a két héttel ezelőtti
GrandPrixZóna » Aron Canet
Sokáig nem mondhattuk túl izgalmasnak a középső kategória versenyét, de aztán a végére beindultak a dominók és jöttek a drámák. Mindeközben a két héttel ezelőtti
A Moto2-es topcsapatoknak csak 1-1 versenyzője ért oda az élmezőnybe az időmérőn. Pedig a körülmények a MotoGP-hez képest már jóval tisztábbak voltak. A Q1-ben ennek
Mire a Moto2-esek pályára gurultak, már szinte teljesen felszáradt a pálya, csupán néhol lehetett látni egy-két vizes foltot. A Q1-ben Marcos Ramirez motorozta a legjobb
Igazi csillag hullást hozott az Egyesült Államok versenye a középső kategóriában. Sorra estek el a versenyzők, köztük a bajnoki éllovas is, miközben egy olasz versenyző
Hazai pályán, hazai közönség előtt ünnepelhette első rajtelsőségét az amerikai versenyző, míg a bajnoki éllovas a Q1-ből verekedte fel magát. Q1: Már az időmérő első
Talán nem a legizgalmasabb versenyt láthattuk, de a harmadik helyért nagyon komoly csata zajlott Ogura és Canet között, míg a 16 éves pole sztár versenye
Nem nagyon lehetett kérdés a győztes kilétét illetően, mögötte viszont végig kemény csata zajlott, főleg a harmadik helyért. Celestino Vietti már a rajtot nagyon szépen
Garnder egy hatalmas lépéssel közelebb a világbajnoki címhez.
A rajtnál Sam Lowes jött el a legjobban, aki meg is előzte Fernandezt, a spanyolnak ráadásul Aron Canet miatt kellett aggódnia, aki szintén elé került.
© 2021 Grand Prix Zóna | készítette: Meraki Pro Design